Termékek Menü
0
Ön itt jár: > >

Hírek

2017-es nyári újdonság bemutató

A Pentacolor laboratóriumában még nyáron sem áll meg az élet, ismét négy új terméket mutattunk be a hétvégén partnereink számára.

A most igen divatos „fluid painting” azaz festékfolyatás technikáját minden résztvevő rendkívül élvezte, hiszen végre korlátok nélkül játszhattak a színekkel és formákkal, mindenki teljesen egyedi képet készített. Ehhez a technikához két új termékünkre a Pouring Mediumra és szilikon olajra van szükség. A Pouring Medium segítségével anélkül hígíthatjuk fel a festéket, hogy az jelentősen befolyásolná annak fedőképességét és színét, míg a szilikon olaj segítségével „festék-sejteket”, cellákat csempészhetünk az alkotásunkba.

Bemutatkozott a maga nemében egyedülálló Expand paszta is, mely hő hatására felfúvódik és rendkívül izgalmas, puha tapintású, strukturált felületeket alakíthatunk ki a segítségével. Használhatjuk közvetlenül fára, papírra, textilre, vagy már más technikákkal díszített felület további dekorálására, amennyiben az hőálló. A paszta Pentart pigment pasztákkal színezhető is. A workshopon egy vászonszatyor készült, virágos stencillel, melyet a résztvevők tetszés szerint színezhettek is.

A tubusos kiszerelésben kapható, krémes akrilfesték család is új taggal bővült, mostantól 26 gyönyörű, matt színekben is elérhető. A festék kellemes, sűrűn krémes állaga mellett további előnye, hogy rendkívül jól fed, így számos festési technikához és strukturált felületek kialakítására is alkalmazható. A foglalkozáson partnereink az évszaknak megfelelő, látványos ám rendkívül egyszerű festési technikával készítettek el egy levendulás csendéletet.

 

 

2017-es tavaszi újdonság bemutató

Február végén bemutattuk partnereiknek a 2017-es tavaszi újdonságainkat. Az új termékek kiválóan használhatóak önállóan, de nagyon jól kombinálhatóak más termékekkel is, így az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Mixed Media irányzat követőinek kifejezetten ajánljuk őket.

 

1: Antikoló festékrendszer: olyan különleges festékek, melyeket egy eltávolító folyadék segítségével visszatörölhetünk, így nagyon szép antik hatásokat érhetünk el.


2: Kőhatású paszta: könnyen kenhető, lágy paszták, melyek egymással is nagyon könnyen keverhetőek, így különféle kőfelületeket imitálhatunk a segítségükkel.


3: Rozsda és patina festék szettek: a szettekbe olyan akrilfestékeket válogattunk össze, melyekkel csupán festéstechnikával rozsda illetve patina hatást érhetünk el.


4: Befejező viasz: elsősorban bútorokhoz ajánljuk az új, rendkívül kellemes illatú viaszainkat.

 

Azok, akik ellátogattak a bemutatóra egy kör alakú dobozt készíthettek stencilezéssel és az antikoló festékekkel, valamint pohár alátéteken próbálhatták ki a kőhatású pasztákat és a befejező viaszokat.

A fenti termékek használatához rengeteg ötletet mutatunk a Pentart dekor blogunkon, ezen felül az antikoló festékekről valamint a rozsda és patina festék szettekről videót is készítettünk, melyek a YouTube csatornánkon, a pentartvideo-n érhetőek el.

 

Bemutattuk téli újdonságainkat

A karácsonyra hangolódva, bemutattuk színpompás és csillogó téli újdonságainkat.

Talán az egyik legjobban várt és legizgalmasabb termék a tükör permetfesték, mellyel tökéletesen tükrös felületeket alakíthatunk ki üvegre és műanyagra. Sík és domború felületeken egyaránt gyönyörű tükör-effektet hozhatunk létre, ehhez további ötleteket nyújtunk videónkban.

Szintén a csillogás jegyében két új, metál akrilfesték család csatlakozik a már jól megszokott sorozathoz. A Glamour festékeink szikrázóan csillogóak, míg a Delicate sorozatban visszafogott, selymesen csillogó árnyalatokat találhatunk.

Kifejezetten a manapság nagyon divatos stencilezéshez fejlesztettünk ki egy új stencilező pasztát, a karácsonyhoz igazodva, metál és gyöngyházas árnyalatokban, 8 színben. A paszta vastagabb és vékonyabb stencilekhez egyaránt kiváló.

A jelenlegi metál akrilfesték sorozatunk is további 8 színnel bővült, sőt, a méltán népszerű dekorfestékek színválasztékát is további 7 színnel bővítettük.

Szintén új termékünk a védőlakk permet, melyet spray kiszerelésnek köszönhetően könnyen eloszlathatunk nagy területen is. Strukturált vagy érzékeny felületek védelmére javasoljuk.

Bízunk benne, hogy újdonságaink között mindenki megtalálja a kedvencét, mellyel csodálatos (karácsonyi) alkotások születnek majd!

 

Megérkeztek őszi újdonságaink

A hétvégén mutattuk be legújabb termékeinket, melyek mostantól megvásárolhatók raktáráruházunkban!
Létrehoztunk egy új festékcsaládot, a krémes akrilt, mely rendkívül magasan pigmentált és sűrű, így kifejezetten ajánljuk vastagabb textúrájú alkotásokhoz és stencilezéshez. Jelenleg 37 féle selyemfényű és 24 féle metál színben kínáljuk.
Decoupage ragasztólakk választékunkat egy a régen várt termékkel, a matt decoupage ragasztólakkal bővítettük, míg alapozó pasztákból két újat is bevezettünk, a mágnesezhetőt és a lágyat, mely csiszolható.
Szintén új termékünk a kétféle heavy body gel, mely a gélpaszták körét bővíti. A két sűrű, vízbázisú gél alkalmas különféle textúrák létrehozására, stencilezésre, valamint ragasztóként és vivőanyagként is alkalmazható, matt és fényes verzióban elérhető.
Végül, de nem utolsó sorban bevezettük az ásványporokat, melyek 22 különböző színű és 3 féle szemcseméretben kaphatóak. A természetes ásványok őrleményeivel nagyon látványos, kőhatású tárgyakat, felületeket készíthetünk, szórhatjuk ragasztózott felületre, vagy belekeverhetjük a gélpasztákba, lazúrgélekbe is.
A hétvégi bemutató alkalmával a résztvevők három mintadarabot készíthettek az újdonságokkal, köztük egy egy vászonképet a krémes akrilokkal, egy kompozíciót az ásványporokkal és egy falapot különféle stencil technikákkal, a heavy body géllel, valamint a matt decoupage ragasztólakkal.
Az új termékekről itt olvashat bővebben.

 

 

 

Újdonságok és vibráló nyári színek a Stamperia Akadémián

A hétvégén került sor Stamperia Akadémia nyári foglalkozására, ahol a résztvevők 5 tárgyat készíthettek el.


A legizgatottabban a „Monica vásznát” várta mindenki, mely természetesen kitalálójáról, a Stamperia vezető tréneréréről, Monica Paruta-ról kapta nevét.  A kép egy elegáns női alakot ábrázol, melynek ruházatát különféle paszták és strukturálási, valamint színezési technikák alkotják, az eredmény pedig valóban lenyűgöző lett. 


Készült továbbá egy akasztható szív dísz mixed media technikával, új rizspapírokkal és rozsdahatással, melyen az esőnek is ellenálló, valamint mosható Szuper papír is bemutatkozott. Szintén a Szuper papírból készült egy csipkemintás karkötő is, amely a papír sajátosságainak köszönhetően valóban alkalmas mindennapi használati tárgyak készítésére is, így a bemutatón láthattunk belőle süteményes kosárkát, kerti lámpást és mécses tartót is.


Mindezeken kívül vidám nyári színekkel és szintén új rizspapírokkal készült egy tálca és egy kisebb szív dísz is, melyet díszítőfestéssel és stencilezéssel egészítettek ki az alkotók.


Tekintse meg a foglalkozáson készült fotókat!

 

 

Kreatív hétvége bolgár Vendégeinkkel!


A Pentart termékek Bulgáriában is egyre jobban ismertek és népszerűek köszönhetően Elenának, aki az elmúlt hétvégén  egy kicsi, de lelkes alkotó csoporttal Budapesten járt, hogy megismerkedjenek újdonságainkkal.  

Két napig intenzív munka folyt; festettünk dekorfestékkel, mágnesfestékkel, selyemfestékkel, transzferáltunk, dekupázsoltunk, antikoltunk, ékszert készítettünk ….

 

 

Vevőtalálkozó 2016. 03. 20.

Tavaszköszöntő vevőtalálkozónkon mutattuk be új termékünket, a Decor Concrete-t, azaz a dekor betont. A kétkomponensű rendszer segítségével betonhatású tárgyakat készíthetünk, amelyeket egyszerűen mikrohullámú sütőben megszilárdíthatunk, vagy kisütve vízállóvá is tehetünk. A dekor beton durva, finom és könnyített változatban kapható. Színezhető anyagában, illetve a felületet díszíthetjük festéssel vagy más effekt termékkel, például média tintával, füstfóliával.

A résztvevők kipróbálhatták, hogyan lehet a Decor Clay öntőpor rendszerünket ékszerkészítéshez felhasználni. Ehhez a színező paszták segítségével anyagában színeztük a már bekevert Decor Clay masszát, majd pedig közvetlenül egy medál alapba , illetve szilikon öntőformákba töltöttük. A száradást követően transzferálással, füstfóliával és gyöngytollal, valamint viaszpasztával díszítettük.

 

 

Creativeworld 2016

Pentacolor stand
Pincegalériát mintázó standunkat sok dicséret illette, melynek design-ját Rusznyák Melitta tervezte.

A stand teljes dekorációja PENTART termékekkel készült. A falak díszítéséhez 50 kg hópasztán kívül struktúrpasztát, alapozó pasztát, repedő pasztát és sok 3D port és golyót használtunk. A kivitelezésben Melitta segítői Csikós Andrea és Kalmár Tímea voltak, a "kiállított képek" Melitta és Andrea alkotásai. Ezúton is köszönjük munkájukat!

Sok érdeklődő állt meg a bemutató pultnál, ahol France Papillon készített érdekesnél érdekesebb felületeket decor clay, rozsda és patina effekt rendszerek kombinálásával.

 

Creativeworld 2016

Idén is részt vettünk a kreatív hobbi legnagyobb nemzetközi vásárán a Creativeworld-ön Frankfurtban.

 

Standunkat sokan felkeresték és elismeréssel dicsérték a PENTART termékekkel készült dekorációt.

 

 

Vevőtalálkozó 2015. 10. 18.

Nagy sikerrel mutattuk be új fejlesztésünket, a Decor Clay -nek elnevezett, kétkomponensű öntőpor rendszert. A Decor Clay-vel egyszerű dolgozni, a kiöntött tárgyak törhetetlenek, vízállóak lesznek (ellentétben a gipszből öntött tárgyakkal). Sima felületűknek köszönhetően könnyű díszíteni őket – festhetők, dekupázsolhatók, antikolhatók stb.

A Pentart viaszpaszta termékcsalád új termékekkel bővült: a színes, metálos viaszpasztákkal , melyekkel világos színű felületeket varázsolhatunk színpompás, fémes csillogásúvá.

A termékek használatát megnézheti videókon viaszpaszták és decor clay.

 

Vevőtalálkozó 2015. 08. 30.

Nagy érdeklődés mellett mutattuk be újabb PENTART újdonságainkat, a rozsdás felületek kialakítására alkalmas Rust Effekt rendszert és az antik réztárgyakon lévő patina utánzására készített Patina Effekt rendszereinket. Kérjük, tekintsék meg a termékek használatát bemutató videókat (patina, rozsda) is!

 

 

Transzferálás egyszerűen, gyorsan!

A transzferoldat használatát megtekinthetik videón itt!

 

 

Vevőtalálkozó 2015. 07. 12.

Nagy érdeklődés kísérte a PENTART újdonságok bemutatóját. A scrapbook rajongók örömére az elmúlt évben forgalomba hozott hiánypótló termékünk, a PENTART média tinta mostantól spray  kiszerelésben is kapható lesz. A résztvevők a spay-zést nemcsak albumlap készítéshez, hanem textilfestéshez és egy Zentangle rajzolatú mázas kép alkotásához is kipróbálhatták.

Nagy sikert aratott a Pentart transzfer oldat , amivel egyszerűen és gyorsan lehet nyomtatott képet egy díszítendő felületre – dekupázsolt, festett felületre, papírra vagy akár textilre is – átvarázsolni. A transzfer oldat használatát dekorblogunkon megtekinthetik. Blog

Változtattunk a PENTART üveglakk receptúrán – ezentúl a z A és B komponenseket 1 : 1 arányban kell elegyíteni.  A részletes használati útmutatót itt találja.

Ezentúl a használt stencileket könnyen megtisztíthatjuk az új PENTART Stenciltisztító folyadékkal. Egyszerűen fújjunk tisztító folyadékot a stencilre, hagyjuk hatni néhány percig majd szappanos vízzel mossuk le – stencilünk újjá éled!